Mt 2,19–20

• Isten megvalósította ígéretét, hogy elküldi a Megváltót: saját Fiát. Ő határozta meg az idejét: „amikor eljött az idő teljessége, kibocsátotta…” (Gal 4,4).

• Ő gondoskodott róla, hogy gyermekként megmaradjon, és csak akkor haljon meg, amikor „eljött az óra”. Heródes nem pusztíthatta el, és később sem emberek győzték le, hanem az Atya akaratából adatott oda akkor, amikor elvégzett mindent, amit a földön kellett: beállt a bűnösök közé (megkeresztelkedett), tanítványokat készített fel, csodákat tett, döntésre hívott.

• Beteljesedő próféciák.

  • „Egyiptomból hívtam ki fiamat”; „Ráhel siratta fiait”. Mindkettő kapcsolatot teremt az ÓSZ-ben történtek (Isten régebbi cselekedetei) és a jelen események, ill. Jézus Krisztus között. Hós 11,1: szó szerint Izráel kivonulására vonatkozik – az akkori szabadulás és a Szabadító közötti kapcsolat. – Ráhel: ezen a környéken halt meg (1Móz 35,19), és „siratta fiait” (Benóni: „nyomorúságom fia”, Benjámin: „jobb kezem fia”). Jer 31,15–16: „nem akart megvigasztaltatni”, de „visszatérnek az ellenség földjéről”. Maga Jézus is visszatér Egyiptomból, de azért, hogy mások szabadítója legyen, hogy mi is visszatérhessünk. – „Meghaltak azok”: Mózest is így indítja el az Úr (2Móz 4,19).

• Az emberi kérdés: „miért”. Isten meg tudta volna akadályozni Heródes öldöklését. Válasz (közvetlen, ami megvigasztalná a szülőket) nincs. Nem kell mások miértjeire minden áron válaszolnunk… Később megérthették. Próféciák beteljesedése, ill. az, hogy maga Jézus a Szabadító, aki nem a földi tragédiákat akadályozza meg, hanem a bűntől szabadít meg.

  • Nem mondhatjuk Istennek, hogy így is, úgy is cselekedhetett volna. Ő tudja jól egyedül azt is, hogy mit nem lehet. Nem lehetett egyszerre Jézust is megmenteni a kereszthaláltól és minket is a kárhozattól. (Ha lehetett volna, el sem küldte volna a földre.)

• Heródes eszköz, de ez nem menti fel őt, el kell számolnia. Isten felhasználja azt, ami benne van: hogy hallotta, hogy megszületett a Megváltó (Mt 2,4-ben ő maga nevezi Krisztusnak), és ebben az ismeretében dönt úgy, hogy megöleti.

  • Neki ez volt a célja, nem a többi gyermek halála. W. Busch állapítja meg: a krisztusi és az antikrisztusi a fő kérdés, a nácik is tudatosan Krisztus ellen harcoltak.

  • Jó hír az, hogy az üldözőnek is megjelenhet Krisztus, az felismerheti, hogy Isten ellen harcolt, és irányt változtathat (ApCsel 9,4–5).

• József és Mária is eszköz az engedelmességével. Ők is tudják, ki Jézus: elfogadták, amikor az angyal kijelentette nekik. Egyszerű engedelmesség: Isten parancsol, ők azonnal engedelmeskednek, nincs miért és hogyan. Mi sokszor bonyolultnak látjuk. Ha Isten küld valahová, magunkkal akarjuk vinni azt is, ami nem kell. Józsefék nem vihették magukkal mindenüket.

• Jézus már születésekor és azelőtt is döntés elé állította az embereket – ismereteikkel, adottságaikkal, amikkel rendelkeztek (nem tudatlanul kellett erre vagy arra sodródniuk). Ma több az elérhető ismeret Jézusról, sok élő igehirdetés, bizonyságtétel hangzik, de sok hamis tanítás és ellene hangolás is, és gyorsan nő az egyéb „információk” tömege is (ez sem semleges zaj) – emberileg nem lett könnyebb meghallani Jézus hangját és dönteni, de Ő mégis meg tudja szólítani és döntésre hívni az embereket.